Shogun kara Taishi

Leírás

Shogun

Shōgun, nagyjából "barbárokat leigázó nagy hadvezér"/"generalisszimusz") a 12. századtól 1867-ig a szamurájok harcos nemességéhez tartozó vezetők japán katonai címe volt. Eredetileg a shōgun nagyjából egy európai hercegnek felelt meg, és csak ideiglenesen, vészhelyzetekben, az emishi elleni harcban nevezték ki erre a különleges jogkörökkel rendelkező pozícióra. Minamoto Yoritomónak aztán sikerült elérnie, hogy ezt a címet a császár 1192-ben, a Heian-korszak végeztével örökléssel átruházza rá.

A shōgunat kezdetben csak a háztartásra vonatkozott, később a shōgun közigazgatási apparátusára is. Japánul kōgi (szó szerint hivatalos ügyek, azaz "központi kormányzat") néven emlegette magát; a 19. századtól kezdve bakufu (szó szerint sátorkormány, a "katonai kormányzat" értelmében) néven emlegették, hogy megkülönböztessék a császári udvartól, amelyet egyre inkább szuverénnek tekintettek. A bakufu az ország meghatározó politikai központja maradt egészen a Tokugawashogunátusnak a Boshin-háborúban elszenvedett vereségéig, az 1868-as Meidzsi-restauráció során, amikor is az addig fennálló birtokállammal együtt megszüntették.

Japán nemesség

A Kr. u. 5. századig Japánban a nemesség csak a földet uraló klánok laza szövetsége volt. A 6. században a Tennō központi császári hatalom örökletes rangcímet adott néhány klánfőnek. A klánfők tényleges hatalmát így az állam delegálta és legitimálta.

A 7. században, az erősen kínai hatású Ritsuryō-rendszer létrehozása során a születés nemesi kritériumát a közigazgatási képességek váltották fel. A 701-ben hozott tartományi törvény értelmében a születési nemességet a polgári tisztviselők érdemi nemessége (Kuge) váltotta fel. Ennek az érdemi nemességnek a vezetése alatt, amely egyre inkább a fővárosban, Heian-kyōban (ma Kyōto) összpontosult, a tartományokból származó földhözragadt harcosok és birtokigazgatók szövetségei 1200 körülig egyre inkább kiszorították a polgári nemességet a hatalomból. Ezután az úgynevezett kardos nemesség (buke, különösen a szamurájok, daimyō, shōgun) 1868-ig uralta Japánt, és a Tennōnak csak főpapi, kultúrfenntartó és legitimációs feladatai maradtak. 1884-ben, a Meidzsi-restauráció során a császári hatalom által (vagy legalábbis nevében) a polgári nemességet és a kardnemességet egységes nemességgé (kazoku) egyesítették, és a szamuráj rangot mint olyat eltörölték. Az 1884. július 7-i törvény értelmében a nemességet a brit peerage-rendszer szerint öt osztályba sorolták, de kínai címeket használtak rájuk. A kínai szabályozástól eltérően az elsőszülöttség elve alapján határozatlan időre öröklődött, így a címzetes nemes fiatalabb fiai egész életükben nemesi cím nélkül maradtak, az örökös pedig apjuk életében örökös volt. A második világháború után a nemességet mint intézményt az 1946-os alkotmány eltörölte. Csak maga a császári család maradt meg.